​Miszlayné Dr. Szilágyi Zsuzsanna, a biológiai tudomá­nyok doktora, a Biogroup termékek fejlesztője!

Miszlayné Dr. Szilágyi Zsuzsanna, a biológiai tudomá­nyok doktora, a Biogroup termékek fejlesztője!

1936-ban született Pécsett, ahol az általános iskolát követően a Janus Pannonius Gimnáziumba járt, majd egy Közgazdasági technikumot végzett. Eredetileg állatorvos szeretett volna lenni, első munkahelye a 60-as években mégis egy állami gazdaságnál volt, ahol közgazdászként kezdett, majd a baranyai megyeszékhelyen Magyar Nemzeti Banknál dolgozott.

Munkája mellett a Keszthelyi Agrártudomány Egyetemen agrármérnök diplomát szerzett 1969-ben, ahol disszertációját már későbbi főtevékenységének szellemében, „a számítógépek szerepe a gyógynövénykutatásban” címmel írta. Ezt követően került Budapestre családjával, ahol a Gyógynövény Kutató Intézet munkatársa lett, ahol később lánya folytatta a munkát.

A 70-es évek vége felé következett az Erdei Termék Vállalat, ahol vadon termő gyógynövények begyűjtése, feldolgozása volt a feladata, kiegészítve az Erdei gombákkal kapcsolatos teendőkkel valamint szörpüzemek irányításával. Itt kezdett el tanfolyamokat majd vizsgákat tartani gyógynövény begyűjtőknek és feldolgozóknak.

A 80-as évek elején került a Herbáriához, ahol már, mint szaktekintély, az országos gyógynövény feldolgozó üzemek és a területi felvásárlók főkoordinátora lett. Eközben a gyógynövény exportot is intézte egész Európában a Pharmatrade és a Medimpex külkereskedelmi cégeken keresztül jutott el személyesen többek között Ausztria, Németország, Anglia vagy éppen Belgium hasonló területén működő vállalataihoz.

Miszlay Zsuzsi és Miszlayné Zsuzsi

Az első termékfejlesztéseket vezette, részt vett a Bánfi hajszesz valamint a Béres csepp létrehozásában, valamint a népszerű filteres herbária teák bevezetésében is. Innen ment nyugdíjba a rendszerváltást követően, amikor még tele energiával jött a saját vállalkozás, a lányával alapított Paramedicína Bt, mely gyógynövény kivonatok, alapanyagok ügynöki kereskedelmével és termékfejlesztéssel foglalkozott immár világszerte.

Miszlay Zsuzsi, a pécsi gyermekéveit követően az általános Iskolát már Budapesten kezdte, majd a kertészeti szakközépiskolát követően rögtön a a Gyógynövény Kutató Intézethez került édesanyja nyomdokain. Később elvégezte a ETI Fitoterapeuta és reflexológus tanfolyamát és természetgyógyász végzettséget szerzett. Az évek alatt összegyűjtött tapasztalataival felvértezve, mára méltóképpen képviseli édesanyja örökségét és viszi tovább a természet patikájának üzenetét.

Miszlayné még az ezredfordulón találkozott Gábeliné Marikával, aki a Biogroup ügyvezetőjeként elmesélte neki addigi tapasztalatait, hogy valójában mely területek valamint betegségek azok, melyekre szükséges lenne célirányosan kifejleszteni egy-egy nagy hatásfokkal bíró kizárólag természetes alapanyagokat tartalmazó terméket! Miközben közösen bejárták az országot és előadásokat tartottak előtérbe helyezve az egészséges életmódra nevelést, az általános szemlélet formálását, elkezdték kifejleszteni azt a minden területre kiterjedő termék palettát, melyet most nagy örömmel nyújthatunk át az embereknek.

Tetszett a cikkünk? Ajánlja ismerőseinek!