Schirilla György, fáradhatatlan taxisofőr 1968-ban céljául tűzte ki, hogy Moszkváig fut, melyet Gazdag Gyula „Hosszú futásodra mindig számíthatunk” című filmjében láthatott a közönség! Ifjabb Schirilla György, édesapja nyomdokain szintén futásnak eredt, mert szerinte Magyarország lakosságának harminc százaléka 2-es típusú diabéteszessé válhat 2-3 éven belül. Ezt részben helyes életmóddal, futással meg lehetne előzni. Mert az egészség megtanulható és visszaszerezhető.

Schirilla György, fáradhatatlan taxisofőr 1968-ban céljául tűzte ki, hogy Moszkváig fut, melyet Gazdag Gyula „Hosszú futásodra mindig számíthatunk” című filmjében láthatott a közönség! Ifjabb Schirilla György, édesapja nyomdokain szintén futásnak eredt, mert szerinte Magyarország lakosságának harminc százaléka 2-es típusú diabéteszessé válhat 2-3 éven belül. Ezt részben helyes életmóddal, futással meg lehetne előzni. Mert az egészség megtanulható és visszaszerezhető.

Fuss az életedért: A cukorbetegség kikezdi az érrendszert

Június elején Schirilla György ötnapos futásával a gyermekkori cukorbetegségre és az egészséges életmód fontosságára hívta fel a figyelmet. A sportember, aki évente átússza a jeges Dunát, most hosszú távú futást vállalt a beteg gyerekekért. A zalaegerszegi Dísz térről indult ötvenfős gyermekkísérettel, és öt nappal később futott be a Semmelweis Egyetem I. számú gyermekklinikájára. Számos városon, falun futottak át, és az öt nap alatt több mint 350 kilométert tettek meg. Az úton mintegy 5600-an csatlakoztak hozzá hosszabb-rövidebb időre: Keszthelyen 50-60 cukorbeteg futott vele. Schirilla György kitért arra is, hogy Magyarország lakosságának harminc százaléka 2-es típusú diabéteszessé válhat két-három éven belül – ezt részben helyes életmóddal, futással meg lehetne előzni. Az akcióval azt üzeni a gyerekeknek, hogy az egészség megtanulható és visszaszerezhető.

Lerakódásmentes érfalat mindenkinek!

A cukorbaj ma már civilizációs betegség, melynek megelőzésében a futás és mozgás segíthet. Ha meg szeretnénk gyorsítani szervezetünk regenerálódását, válogassunk bátran a különböző hasznos táplálék kiegészítő között. A cukorbetegség kikezdi az érrendszert, a KVARGEZIT pedig regenerálhatja. A vérerek belső felületének a tisztasága és „simasága” esetén a véráramnak akadálymentes a haladása. Ez fontos kívánalom egy olyan élő szervezetben, mint a miénk, amelyben a vérerek hossza meghaladja a 40 ezer kilométert. Azt szokták mondani, hogy amennyire tiszta, pontosabban „sima” és lerakódásmentes a vérérfalunk belső felülete, annyira vagyunk fiatalok. A testünket működtető hatóanyagok akkor jutnak könnyen rendeltetési helyükre, ha a vérerek falai vékonyak, rugalmasak, és kevés lerakódás van belső felületükön. Az érfalainkat borító anyagok életünk során folyamatosan megújulnak. A gond akkor kezdődik, ha ez a megújulási folyamat megszakad, megbomlik a fáradt „építőkövek” eltávolításának és az új „építőkövek” lerakásának egyensúlya. Ezt kiválthatja külső hatás, betegség vagy az életkor előrehaladása. 36 éves életkortól sajnos ez a folyamat rendszerint beindul. Ekkor lassan megkezdődik a többtízezer kilométer hosszú érhálózat eltömődése.

Az ezerarcú Q10 – külön fejlesztés cukorbetegeknek

Több tudományos publikációban igazolt tény, hogy a vízben oldódó vitaminok mintegy háromszoros hatékonyságúak a hasznosulásuk tekintetében, mint a zsírban oldódó vitaminok. Transz-emulziós eljárással a hatóanyagok vízoldékonnyá alakítása jelentősen növeli a Coenzyme Q10, Béta-karotin, E-vitamin aktivitását, és az antioxidáns hatást. Rendszeres szedése javítja a fizikai szellemi kondíciót, és a szervezet fertőzésekkel szembeni ellenálló képességét. A Coenzyme Q10 és C-vitamin lassítják az öregedési folyamatokat. A zsír és vázizmokat friss energiával látja el, ezáltal védi a szív és a keringési rendszert. A DIET – Q10 speciális technológiával készült termék, diétázóknak, cukorbetegeknek és organikus termékeket igénylők számára ajánlható fogyasztása.

A csipkebogyó és hibiszkuszvirág ősi kincs

A csipkebogyó és hibiszkuszvirág az egyik legősibb és leghatásosabb természetes C-vitamin forrás. A C-vitamin hatékony antioxidáns, hozzájárul az immunrendszer megfelelő működéséhez, az egészség megőrzéséhez, a magnézium pedig az egészség megőrzése szempontjából az egyik legfontosabb ásványi anyag. A REVITÁL Elixír együttesen tartalmazza ezeket a funkcionális anyagokat. Alkalmazása javasolt egyoldalú, vitaminhiányos táplálkozás, fokozott C-vitamin és magnézium szükséglet, vagy lábadozás alatti idegkimerültség esetén. Hatékonyan veszi fel a harcot a jelentős fizikai igénybevétellel is. A C-vitamin kitűnő antioxidáns, melynek felszívódását természetes közege megsokszorozza, valamint segíti a magnézium beépülését. A C-vitamin és a magnézium részt vesz az érrendszer épségének fenntartásában, ezáltal segít a vérnyomás karbantartásában. Erősíti a hajszálerek falát, egészségesen tartja a csontokat, ízületeket, elősegíti az izmok elernyedését. Tehát az élet nélkülözhetetlen vitaminjai és ásványai fitovegyületben, kolloid állapotban is elérhetők a modern ember számára.

Tetszett a cikkünk? Ajánlja ismerőseinek!